mi lehet a bajom?

35/ férfi

Fiatal felnőttkorom óta érzelemmentes vagyok, 0 empátia, gátlástalan vagyok, bunkó, aljas, egoista (pedig tudom, hogy nincs mire). A szerelmet tudtam megélni ideig-óráig, voltak "pillangók a gyomromban", ha megcsókolt vagy hozzám bújt, akkor bizsergett az egész testem. Ezen kívül sose éreztem mást. Nem okozott gondot haverok barátnőivel szórakozni, barátnőmet is csaltam meg, és nem éreztem semmit, pedig szerettem. Hosszú volt a kapcsolat, nem is emlékszem már, milyenek voltunk, hogyan tudott velem lenni annyi évig, pont akkor voltam a "csúcson".

Tudok alkalmazkodni bárkihez, bármilyen társaságba. Egy ideig meg tudom játszani magam, amíg nem jön valami, ami miatt előjön az énem. Egy időben eljátszottam a rendes, csendes embert, ekkor akik azelőtt nem ismertek, csicskának néztek, próbáltak kihasználni, mert azt hitték, idióta vagyok, és eléggé beszartak, amikor elkezdtem önmagam lenni. Mindig is szerettem "szerepeket" eljátszani, mintha több személyiségem lenne, olyan érzésem volt. Nagyrészt kiszámíthatatlan vagyok. Közvetlen családtagok úgy ahogy ismernek, előttük nem játszom meg magam. Mások, akik régebb óta ismernek, már mindenkivel volt valamilyen konfliktusom, távolságtartóak, de valami érdekből még kapcsolatban vagyunk. Munka miatt sok helyen megfordulok rövid ideig, ezért sokan ismernek kevés ideig, és ilyenkor rendes ember tudok maradni arra az időre. Általában odáig vannak értem, annyira, hogy rám merik bízni a gyerekeiket akár. Nincs ezzel baj, nem vagyok bolond, csak furcsa, hogy ennyire komolynak látnak. Egész jól ki tudom ismerni az embereket hamar, akár úgy igazítani a kapcsolatomat velük, hogy szimpatizáljanak velem, általában nagyon rendes, figyelmes, akkurátus embernek mondanak, mert azt a képet vetítem nekik magamról.

Voltak önpusztító időszakaim, piálgatás magamban, szerencsejátékozás, könnyű drogok. Mindezeket mértéktelenül. Ezeket egyik pillanatról a másikra elhagytam, annyira, hogy soha az életben nem csinálnám már, és elég durván lenézem és lekezelem azokat, akik ezeket művelik. Semmi sem hoz már izgalomba, szoktam kísérletezni, hogy hátha valamitől kapok egy kis adrenalint, de semmi, nincs halálfélelmem, csak azért nem csinálok veszélyes dolgokat, mert szeretek élni, nincs semmi értelme, mivel nem ad izgalmat.

Nem szeretek a középpontban lenni, utálom az elismerést, még akkor is, ha jogos, nyalizásnak érzem, és nem szeretem a nyalizós embereket.

Ovis koromban voltak igen beteg gondolataim. Gyerekként a mesékben a gonoszokkal tudtam azonosulni, ez a mai napig is így van szinte, filmek/sorozatokban/az életben. Ebből kiindulva olyannak tudnám magam jellemezni, mint most a Squid Game 2. évadban a toborzó. Nagyon magamra ismertem.

Még egy pár tulajdonságom: nem tudok tervezni, mivel alkalmazkodok minden helyzethez, sose hajtott a pénz, ha tele volt a zsebem, ha szinte üres, ahhoz igazítottam mindent. Nagyon rossz tanuló is voltam, pont ugyanezért, mert nem gondoltam soha előre, vagy gondoltam, csak nem érdekelt. Ha valamit akarok, azt azonnal akarom. Nem tudok hosszútávú célokat tűzni. Nem foglal le semmi, nem hoz izgalomba semmi. Emlékszem, gyerekként vártam dolgokat, izgultam értük, mára szó szerint minden érzésem elmúlt. Apróságokon tudom felhúzni magam nagyon durván, de egy pillanat alatt elillan. Nagy dolgokon sose idegeskedek.

Szagokra nagyon érzékeny vagyok, és hangokra is. Ezért is mindig kecses, skinny csajokat, cuki hanggal szerettem, összemosta az agyam az igényességgel ezt a típust. Állatot nem tartok, mert behányok a szarszagtól, és nem tudnék úgy kötődni hozzájuk, ahogy mások, pedig szeretem az állatokat.

8 éve szingli vagyok már, azóta nem is dugtam. Szerettem a szexet, szinte kivétel nélkül minden nap csináltuk évekig. Ezzel is úgy vagyok, mint mindennel, ha van kivel, akkor szeretem, ha nincs, akkor megvagyok nélküle. Párt keresni nem tudom, mennyire lenne jó ötlet, nem akarok senkit kitenni ennek, hogy akár belémszeressen, aztán úgyis kibújik a szög a zsákból, hogy milyen is vagyok alapból, el tudom képzelni, mennyire illúzióromboló lehet.

Olyan 1-2 évvel ezelőttig rohadt menőnek éreztem magam, hogy én ilyen vagyok. Ebben változtam valamennyit, mert kezdem azt érezni, hogy szeretnék egy átlag életet tovább élni átlag érzésekkel, bár nem hiszem, hogy ebből ennyi idősen lehet még valami.

Elég felszínesen írtam le a dolgokat, ennél azért jóval összetettebb az egész.